2010. november 29., hétfő

Borsikafű karbantartás

Átültettem egy borsikafüvet (Satureja montana) és megszabadítottam az elvirágzott, száraz hajtásaitól. A lombhullatókkal már semmi dolgom, így marad a kis télikertben való gondozgatás.
Keserves téli hónapoknak nézek elébe, messzire vannnak még a tavaszi bonsaios foglalatosságok.








2010. november 24., szerda

Krizantém bonsainak?

Igen, sok szép krizantém bonsait lehet találni a neten kotorászva, ezért én is megpróbálkozom az évekig tartásával. Még igen kezdetleges a formája, de remélem az évek során szép bonsai lesz belőle. Rettentő merevek az ágak, egyáltalán nem drótozható.
Ez a második tele nálam és megint szépen virágzik. A törzse is vastagodott kicsit bár tavaly nem készítettem fotót róla, ezek ideiek.



Rosa prebonsai


Sikerült szert tennem néhány öreg talajtakaró rózsatőre amiből szeretnék bonsait alakítani. A nyáron lettek kiszedve, alaposan visszavágva és mostanra így néznek ki. A lelógó gyökerek miatt valamilyenféle folyóparti fához hasonló stílus nevelhető belőle.
Talajtakaró törperózsa mivolta miatt remélem kordában tudom tartani a hajtásnövekedését.
Tavasszal majd jobban gagyába rázom, mert most sok rajta az elhalt rész, addig is pihennek jól betakarva.



2010. november 23., kedd

Yamadori 2010 ősz

Nyáron találtam egy chokkan-nak való kőrist (Fraxinus ornus) amit most ki is emeltem. A levelek mér könnyen elválaszthatók voltak így ki is ástam majd leleveleztem. Sok elágazódás van rajta, lesz miből válogatni a tavaszi metszés során.

Új Gleditsia

Egy díszfaiskolában "sírtam" ki magamnak ezt a fát (Gleditsia triacantos). Azért sírtam mert nem volt piacképes és így a legláthatatlanabb területen foglalt helyet és nem igazán akartak a szándékommal foglalkozni. De én természetesen pont ezeket a helyeket kerestem. Volt is ott még néhány ami számunkra értékes, másnak piacképtelen fa.
Egyenlőre egy dorong áll ki a földből de kis neveléssel a szép gyökérnyak felett pompás ágrendszert fogok kialakítani.
Úgy érzem visszatérő vásárlója leszek a szóban forgó kertészetnek.